82 posts
A fájdalom elkerülhetetlen, de a szenvedés már választható.
Az emberi szív 5 másodpercig tovább ver, még azután is, hogy kikerül a testből. A halál utáni 5 másodpercben, a szívem még mindig érted fog dobogni. Abban az 5 másodpercben még mindig téged foglak szeretni.
Mikor itt vagy tőlem 10 centire, a torkomban dobog a szívem.
Vajon az ember a másik egyes tulajdonságaiba szeret bele lépésről lépésre, vagy az egész lényébe egyszerre?
Az ajkunk úgy passzol egymáshoz, mint a kirakós két darabja.
És ha most nem lehetsz velem, én itt várok rád türelmesen. Amíg eljössz, eljössz egy éjszakán. Egy nap talán. Egy nap talán.
Ördög lakozik az angyali szemeiben.
Üresnek éreztem magam, mintha a testem puszta kagylóhéjként tartaná magában az összetört lelkemet.
halkan felnevetett és végigsimított egyik kezével a hátamon, több millió pillangónak utat engedve a hasamban ezzel az egy mozdulatával.
A sajnálkozás csak időpocsékolás. Siránkozás a múlttal, ami megnyomorítja a jelent.
Szeretni valakit néha félelmetesebb, mint elhagyni.
Semmi sem törik össze úgy, mint egy szív.
Minden szerelmi történet gyönyörű, de a miénk a kedvencem.
Egy hamis mosollyal és néhány udvarias szóval mindent leplezni lehet.
A legkeserédesebb pillanat az, amikor rájössz mennyire fog hiányozni egy pillanat miközben átéled.
Te kilógtál a tömegből, és nem érdekelt, mit szólnak mások. Önmagad voltál. Egy részem abban a pillanatban szeretett beléd, és az ok nem volt más, mint te magad.
Megtudtam valamit a szívemről. Megszakadhat. Darabokra törhet. Megkeményedhet és jéggé fagyhat. Megállhat. Teljesen. Millió atomra hasadhat. Felrobbanhat. Elpusztulhat. Tudod, mikor kezdett el újra verni? Amikor kinyitottad a szemed.
Amikor letüdőzöd a boldogságot,aztán egyszer csak jön a városi szmog, és tönkreteszi az egészen addig tökéletes összképet… Na, az kegyetlen tud lenni.
Ha a mosolyt hallani lehetne, az övé egy szerelmes dal volna.
néha azokért az érzésekért utáljuk önmagunkat, amiket figyelmen kívül hagyunk. talán pont ez a probléma, hogy nem hallgatunk magunkra, míg már túl késő nem lesz.
Azt mondtad, olyan vagy, mint a kábítószer. Csak azt nem tetted hozzá, hogy a legaddiktívabb fajtából.
Amikor rád nézek látom azt, ami soha nem lehet az enyém..
és volt valami mélységesen ismerős benne, mintha a lelkem már találkozott volna az övével több évvel ezelőtt és a kezeim megérintették volna bőrét mielőtt ujjaim megízlelhették testét.
Imádom, amikor az égbolt látványa kiemeli saját jelentéktelenségemet.
Frank Herbert szavaival élve: „Igazi befejezés nincsen. Csak valahol abbahagyod a történetet.“
Hiányzott. Jobban, mint azt valaha is beismertem volna magamnak.
Rájöttem, hogy mindegy, hogy hány újévi fogadalmat teszek, vagy kit csókolok meg Szilveszter éjszaka… Mindig Ő lesz az egyetlen, aki a gondolataimba égette magát, egy életre szóló helyet kivívva ezzel magának a szívemben.
Az önkínzás új formájára szottyant kedvem: a reménykedésre
Az érintése a bőrömön olyan érzés, aminek nem szabad emlékké válnia.
Bárcsak tudnád mit jelentesz számomra, és hogy a neved hogyan játszódik le a fejemben, akár csak egy dal ismétlésen, amikor próbálok aludni éjszaka.